Napló bejegyzés : 2025 ; Jún. ; 22 ; Ruben város külső része ~ Őzbak a holdvilágban

Az ember képes egy éjszaka alatt rájönni,hogy mire is született...
/Skillet - Not gonna die/

-Az egész tizenöt éves koromban kezdődött-sóhajtottam leszegezett fejjel-.Zűrös gyerek voltam.Nagyon is...Minden nap csak a reggeli, és az esti masírozást vártam.A katonák körbe menetelték a falunkat mindig.Reggel, és este is pontban hat órakor haladtak el a házunk előtt, vissza a laktanya fele.Mivel a szomszéd fiú bátyja is katona volt, ezért az esti masírozáshoz én is mindig csatlakoztam hozzájuk.Az volt a napom fénypontja.Emlékszem,folyton felvettek a hátukra, és mindig más vitt.A kedvencem az volt ,amikor rám bízták a bátrabbak a fegyverüket.Volt aki csak a szablyáját merte odaadni, volt aki még a puskáját is. Briannek volt nagyon érdekes kapcsolata a kardjával.Úgy emlékszem, Ghost Fang volt a neve.A legkisebb port is egyből lepucolta róla.Mindig azt mondta, "Tiszta lélek, tiszta fegyver!".Most már tudom,hogy mire gondolt...Az a bizonyos nap...Úgy emlékszem rá,mintha csak egy hete lett volna.Június 22.Mint mindig, kísértem a katonákat , majd mikor oda értünk a laktanyához, elköszöntem tőlük.De aznap változott a program...Meglátta az őrmester,hogy velük tartottam,és odahívott magához.
-Hogy hívnak fiam?-kérdezte morcosan az öreg.
-A nevem Raven.Raven Dyurahan , szolgálatára uram!-feleltem kicsit habozva.
-Raven, hmm?Ismerős ez a név nekem.Sose tudom eldönteni.Ez vajon a végzet, vagy csak egy esély...-mormogta-Figyelj ide fiam!Van neked egy ajánlatom.Csatlakozhatsz a katonasághoz, de holnap hajnali négyig itt kell,hogy legyél ,ha akarod.Várni foglak ,fiam.
Az egész haza vezető utat végig gondolkoztam.Mikor hazaértem az apám éppen verte az anyámat, és a húgomat."Már megint bebaszott..." gondoltam magamban.Az apám...Hajh, ő egy hatalmas alkoholista volt.Azt a pici pénzt ,amit keresett is a kocsmába hagyta.Nem,hogy az éhező családjának hozná.De nem nehezteltem rá, emiatt.Egyszerűen zsigerből utáltam.Sajnos ,ezt az alkoholizmust az anyám, és a húgom , Caroline sínylette meg a legjobban.Este tízre összeszedtem az összes cuccom, és elraktam a táskámba.Nem volt sok.Két nadrág, három póló ,egy pulcsi, két zokni,és két boxer. No meg a tőröm.Azóta se bántam meg,hogy magammal vittem.Úgy emlékeztem,hogy este tizenegy órakor is volt egy őrjárat, és velük akartam elmenni.De aznap nem jöttek.Hajnali egyig vártam a házunk előtt, majd bekopogtam kívülről Caroline ablakán, elköszöntem tőle,és elindultam.Könnyes szemekkel kérdezte tőlem, "Én nem mehetnék veled?".A szívem megszakadt,de megráztam a fejem ,és nem láttam többet a családom.Család...Úgy éreztem,hogy sose volt családom.Mégis ,mikor elhagytam őket, rájöttem,hogy a természetesnek vett szeretet elveszett az életemből.Legalább is egy jó darabig,de ez egy más történet.Fél kettőkor az út harmadán már túl voltam.Egyedül sétálgattam az estében, a búzatábla mellett.Szép ,holdfényes éjszaka volt.Egyszer csak , a magamba merengésből arra eszméltem fel,hogy egy hatalmas őz bak beugrik elém.Meg se rezzent a látványomtól.Gyönyörű volt, ahogy a holdsugár megvilágította.Annyi biztonságot, és erőt sugárzott...Majd tovább ugrott.Így én is folytattam az utamat ,a laktanya felé.Nem sokkal rá, a búzából elém ugrik egy hatalmas farkas.Sok farkast láttam már, de az a legnagyobbak között volt,az szent!Kéken fénylett a bundája, a holdvilágban.Sárga vérszomjas szemei rám voltak meredve.Abban a pillanatban ,mikor összeért a két fenevad tekintete ,mind a ketten tudtuk,hogy itt valaki nem éli meg a következő pillanatot.Rám vetette magát...Szerencsére a tőrömet időbe kaptam elő,és pont jól raktam magam elé.A farkas az ugrással szinte a saját szívét döfte át.Nem sajnáltam.Olyan erősnek,és büszkének éreztem magam,mint még soha előtte...Megnyúztam, és tovább álltam.Hajnali fél háromkor értem az őrs mellé,ahol a kapitány mosolyogva várt.Az arcom véres, a karom merev, a nyakamba ott a farkas bundája,mint hősi palást.Szépen lassan miután mindenki megnézte az "újoncot" , odaértem a kapitányhoz, aki megveregette a vállam,és így szólt:
-Üdvözöllek a Black Crow-ba ,fiam!-mondta büszkén.
Így született,a zsoldosok legfiatalabb századosa.Aki három évvel ez után,  a tizennyolcadik születésnapját betöltve ezredes is lett.Mindenki felnézett rá.Legalább is ő így látta, egészen addig az estig....

Hát, ez lenne a következő rész.:) Bocsánat,hogy sokat kellett vele várni, csak betegeskedtem is,meg a 80 megtekintésre vártam.Remélem tetszeni fog.Bátorkodjatok szólni a hibákról ,megosztani az ismerőseitekkel, ill. frappáns kritikákat írni! :) A következő rész 130-140 megtekintésnél jön, de ha lesz 2 komment,akkor egyből rakom fel! :D

Napló bejegyzés : 2039 ; Febr. ; 15 ; Hamel Fővárosa ~ Tudatlanok, és rosszakarók

Kezdeményezés...

/Three Days Grace - A world so cold/

-Itt vagyok.Két év után újra.Hamel fővárosa.Ráadásul ,ma van a nagy nap.Az én napom.Izgulok.Több itt a púderpor, mint sivatagban a homok.Bár, be kell,hogy valljam tetszik,ahogy a sok csinos sminkes lány körbeugrál-mondtam, kissé egoistán,de büszkén.
-Egy kis igazítás, és máris kész-mondta az egyik sminkes lány, majd elmosolyodott.Majd, a főproducer fejvesztve átszaladt a szobán, és közbe ,csak annyit vakkantott:
-Mindenki a helyére, kezdünk!
Szépen lassan átverekedem magam a kamerásokkal teli kulisszán, és besétálok a színpad közepére.Mikor oda érek,hirtelen felgyullad az összes fény, és mindenki tapsol, és őrülten kántálja : "Raven,Raven,Raven...". Vetek egy pillantást a műsorvezetőre majd visszafordulok a tömeghez és elmosolyodom, majd felemelem bal karom és egy, fél méter hosszú, lángcsóvát küldök az épület mennyezete felé. A tömeg őrjöng. Akarva-akaratlanul egy pillanatra megfagyok, a nézők pedig csöndben figyelik a reakciómat. Majd mikor észreveszem, hogy megfeledkeztem magamról egy holló alakot formálok a tűzből, aztán elharapom a lángnyelvét. Szépen lassan elindulok a műsorvezető felé aki nyújtott kézzel vár, hogy kezet foghasson velem. 

-Szép estét emberek! Én David Fisher vagyok és ez itt a "Hősök köztünk élnek" show! A mai vendégünk a leszerelt zsoldos tábornok Raven Dyurahan. Üdvözöllek Raven, foglalj helyet kérlek!-mosolygott rám ijesztően az egyébként szimpatikusnak tűnő ember.

-Szervusz David, hogy, s mint vagy?-ráztam meg a kezét és huppantam le a székembe.

-Köszönöm jól, de most beszéljünk rólad! Nem rossz, igaz? Ez a sok ember téged jött ma ünnepelni, pedig nagy rá az esély, hogy sokaknak te ölted meg a családját. Milyen érzés így rájuk nézni?

Sok ártatlan szempár meredt rám hirtelen. A taps és az ujjongás gyorsan abbamaradt és mindenki meredten figyelt rám.

-David, kérlek! Erről most inkább ne beszéljünk!-mondtam neki megalázkodva.

-Azt hiszed, hogy attól mert segítettél megmenteni a Földünket egyből föl leszel mentve a bűneid alól?!-kérdezte fennhangon.- Vagy már megfeledkeztél a Black Crow-ról?

-Elég!-meredtem rá gyilkos tekintettel.-Miért hiszi azt mindenki, hogy a megváltás miatt segítettem a világon?! Azért segítettem, mert megváltoztam. Megváltoztattak. Lehet, hogy elkövettem jó néhány hibát, lehet, hogy van egy sötét múltam amire nem vagyok büszke, de ezt többszörösen visszakaptam a sorstól. Ha csak a fél testemet vesszük példának...De amíg emberi szívem és lelkem van, addig lelkiismeretem is ami belülről emészt.-égő tűzzel a szememben mondtam ezt David arcába.

-Csillapodj! Majd az emberiség eldönti, hogy rászolgáltál-e a bűnbocsánatra. Kérlek, meséld el nekünk a történeted!

Amint David befejezte a mondatát, tudtam, hogy ebből nem fogok jól kijönni, de mit is csinálhatnék?! Ezek után már mindegy, hogy mennyire néznek közveszélyes őrültnek az emberek. A kamerák felé fordulva belekezdtem zsoldoséletem történetébe.