Az érzelmek diadala a józan ész felett....
-Ahogy mondtam,Starkheavenig minden rendben ment.Sorba hódoltak be a falvak, a zseniális hadi technikámnak,és a magasan képzett katonáimnak volt köszönhető.Az ostrom negyedik napján történt a baleset...Szakadt az eső, az ég dörgött, akár csak a vár kapui a faltörőkosainktól,és...-Állj!Én személy szerint úgy tudtam,hogy te jóba voltam a starkheaveni nemessel,és a családjával, nemde?-kérdezte David, miközben értetlenül pislogott.
-De, jóba voltam velük...
-Hát akkor miért kellett ostromolni a várat?Hozzáteszem, ez volt az egyik leggyengébb vár,és először mégis vereséget szenvedtetek.Mi történt Raven?
-Rég elmondtam volna, ha nem vágnál bele a mondandómba...Ez volt az egyetlen vár,amit nem a hadi zsákmányért támadtunk meg.
Ahogy David mondta, jóba voltam a Heromírokkal. Sokat voltam náluk, szinte ott laktam náluk 2 évig.Sok bálra lettem meghívva, vadászatokra, vacsorákra.Mindet nagyon élveztem, csak a nemesi társaság nem nézte jó szemmel, azt ,hogy egy zsoldos is egy légtérbe tartózkodik velük.Sajnos túl sokat voltam velük...Heromír úr megtanított a lovas kard forgatásra, a fia Lethos, pedig az alkímia tudományát mutatta be,egyszerű ,bolond fejemnek. Heromír asszony a gyógynövények használatára próbált rávezetni.Azóta se tudok,még egy teát se főzni.Jane...Nagyon sokáig azt hittem,hogy ő volt életem nője. Heromír lánya volt.Alacsony,fekete hajú, zöld szemű, okos , aranyos lányka.Maga a tisztaság.Mikor megérkeztem mindig körbeugrált, mint egy kis tündér.Talán pont ezért szerettem bele.De,csak barátok voltunk.Mindig a tinédzserek forró, megalázó, izgalmas, és megmagyarázhatatlan szótlansága fogott el,mikor csak rám mosolygott.Mégis mindig kikerültem azokat a szituációkat ,amikor megmondhattam volna neki,hogy tetszik nekem,és szeretnék vele lenni.Már szinte beteges volt, amit csináltam.Majdnem az összes kérőjét megcsonkítottam.Ő 5 évvel volt idősebb mint én.Nem volt sok,mégis évtizedeknek tűnt ez a pár év.Azt hittem,hogy mindig csak egy kis taknyosként tekint rám.Féltem.Féltem tőle.Féltem attól,hogy elutasít, és egyedül maradok.Támadt egy remek ötletem, egy remek kocsmázás után.Megvalósítottam másnap.Bár ne tettem volna.Elhívtam Heromír urat vadászni.4 óra csöndes sétálgatás után a sötét erdőben letámadtam:-Uram!-szóltam hebegve-habogva.
-Igen, Raven?
-Lenne egy kérdésem,-hatalmasat nyeltem,és folytattam-hozzám adná Jane-t?
-Te?!?-nevetett fel hangosan-Adjam hozzá a lányom,egy ilyen zsoldos kutyához?No de tényleg, mit akartál kérdezni?Raven.Raven!Válaszolj,ha mondom!-lökdöste a vállam aggódva.
A tér ,és az idő összeroppant körülöttem, és a semmiben lebegtem.Csak azt hallottam,amit az előbb mondott az öreg.,,...egy ilyen zsoldos kutyához?!" ismétlődött újra ,és újra, vízhangozott a hatalmas ürességben.Az összes emlékem ,ami a Heromírokhoz kötött kitörlődött,és visszatért az az ősi harag.Fejemben vihar dúlt.Az érzelmek eszetlen,és heves fölényének diadala zárta koponyám csatáját.Megrettenve a választól ,lelöktem az öreget a lóról , magamra kaptam a csukját, és halálos nyugodtsággal kimondtam:
-A holló vissza fog repülni....
Majd elvágtattam.Estére összeszedtem az összes emberem, és másnap reggel már mindenki készen állt a támadásra.Nyertek egy kis időt, mivel a robbanó anyagokat szállító karavánokat megtámadták, így először azokat kellett bevárni.4 napnyi késedelemmel ,de készen vártunk,hogy fellobbanjon a zászlajuk.Ha piros, harc lesz.Ha fehér, feladták.2 órával dél után felhúzták a fehér zászlót.De támadtunk.Annyi düh volt még bennem,hogy nem gondoltam a többi emberre.Se rájuk,se a sajátjaimra.
-TÁMADJ,TÁMADJ,TÁMADJ!-ordítottam ,torkom szakadtából.Az egész erdő belezengett.-Csak a lány kell.Ahogy mondtam, az ostrom 4 napig tartott.A negyedik napon vetettük be a robbanó szert.Zápor verte a vállam.Golyó süvített a fejem mellett.Kard csattant a kardom élén.,,Előre!",ordítottam.Hatalmas fölénybe voltunk.Elhelyezték a szakemberek a robbanó anyagot a kapukhoz,és mindenki az én parancsomra várt.Megindult a futás, mindenki el a kaputól.Verseny az idővel.Kiadtam a parancsot.Elkezdtem én is futni,de egy pár lépés után belesüppedtem a sárba, combig,és nem bírtam kiszedni a lábam.A robbantás felelős, az egyik barátom volt. Jason. Mögöttem futott, és ezért látta,hogy ott maradtam.Futott tovább,mert azt hitte,hogy kiugrok gyorsan.De én is gyorsan rájöttem,hogy ott ragadtam.Mikor Jason észre vette,hogy nem megyek vele, már könnyes szemekkel nézett hátra.Utána ordítottam:
-Fuss,te kibaszott idióta!FUSS!
Nagy lassan megfordult,és szaladt.A remény már kezdett kihunyni a szememből, éreztem ,ahogy a lelkem szerteszáll a szélben.A félelem démona a nyakamba ülve mosolygott,várt,hogy kísérhesse a bűnös életű zsoldost, a pokolba.Éveknek tűnt az a pár másodperc.Majd az oltalmazó robbanás leterített,és a földön a saját kardomba rogytam.Milyen ironikus ,gondoltam.Akár csak a nagy, erős farkas, aki egy véletlen miatt halt meg.Csak azt tette,amit tennie kellett.Próbált életben maradni.Bezzeg én, a saját önző lelki sérüléseimet próbáltam úgy gyógyítani,hogy megölök több száz embert.Ekkor gyűlöltem magam.Majd szép lassan , a testem végigcsúszott a kardomon,és eltűnt az összes fény....
